Február 14. az angolszász országokban a szerelem ünnepe (Valentine's day), mely néhány más ünnephez hasonlóan a 20. században hódító útjára indult a világban. E nap nálunk hagyományosan Szent Bálint napja, s évek óta folyik a vita róla, hogy Valentint vagy Bálintot ünnepeljük-e ilyenkor. S hogy egyáltalán megajándékozzuk-e kedvesünket ilyenkor.
A Bálint-nap, azaz a Valentin-nap eredete
Nézzünk egy kicsit mindkét ünnep mögé, vizsgáljuk meg eredetüket! Azt tudjuk, hogy a februárt régóta a romantika hónapjának tartják, s hogy a Valentin-nap mind keresztény, mind ősi római hagyományokat olvaszt magába.
Hiszen a rossz kiűzése - a Lupercalia - nem más, mint a római tavaszkezdet, vagyis a megtisztulás és a tél végének ünnepe volt. Pontosan a mai Bálint-nap utáni napon. Ilyenkor a tisztító szertartások mellett termékenységi rítusokat is végrehajtottak, azzal a céllal, hogy kiengeszteljék Lupercus istent - aki egy rosszindulatú, farkas alakú isten.
Az ünnep keresztény gyökerei - habár sok találgatás és homályos folt tarkítja - Szent Bálinthoz (vagyis Szent Valentinhoz) kötődnek. Ő Terni mártírhalált halt püspöke volt, s később Angliában és Franciaországban a jegyesek és fiatal házasok védőszentjeként kezdték tisztelni.
Forrás: https://www.history.com/
II. Claudius császár elhatározta, hogy a független férfiak jobb katonákká válnak, mint a családosak, ezért törvényben tiltotta a házasságot a fiatal férfiak számára. A püspök az igazságtalan döntés ellenére titokban továbbra is megeskette a szerelmeseket, és kertje virágait ajándékozta az ifjú pároknak. II. Claudius ezért börtönbe küldette. A püspök nevéhez fűződik az első Valentin-napi üdvözlet is. Mielőtt kivégezték volna, a börtönben lévő Bálint visszaadta börtönőre vak lányának látását, akibe vélhetően beleszeretett. Kivégzése - február 14. - előtt küldött egy búcsúüzenetet a lánynak, melynek aláírása ez volt: "A Te Bálintod".
Megoszlanak a vélekedések arra vonatkozóan, hogy a fenti legendák ugyanazon Bálint (Valentin) nevű személyhez köthetőek-e - néhány forrás szerint három alak történetei forrtak egybe. Az azonban tény, hogy I. Gelasius pápa a 490-es években elrendelte Szent Bálint ünnepét.
Figyelmességek a szerelmesek napján
A Valentin-napi üdvözletek már a középkor óta népszerűek, azonban az írott üdvözletek csak az 1400-as évek után jelentek meg. A legrégebbi, ismert Valentin-napi üdvözlet az orleans-i Károly hercegtől származik, aki a londoni Tower börtönből írta levelét feleségének. A mai napig a British Library őrzi e kéziratok gyűjteményét.
Forrás: amerikai Valentin-napi üdvözlőlap 1908 körül © Photos.com/Thinkstock
Nagy-Britanniában a 17. század körül vált népszerűvé a Valentin-nap megünneplése. A 18. század közepére általánossá vált, hogy barátok és szerelmesek - minden társadalmi rétegből - apró figyelmességeket és írott üzeneteket váltsanak ilyenkor. Az 1900-as években pedig már a nyomtatott képeslapok vették át az írott levelek szerepét.
Hazánkban elsősorban a német eredetű lakosság körében volt népszerű Szent Bálint. S bár ma már kevésbé ismertek, de sok hagyomány és babona kötődött ehhez a naphoz. Ezek egy része a párválasztással, szerelmi praktikákkal állt kapcsolatban:
- Ha a Bálint-napot megelőző éjfélkor a lányok a temetőbe mentek, akkor megláthatták leendő férjüket.
- Ha pedig babérlevelet helyeztek a párnájuk alá, akkor álmukban megláthatták, hogy ki lesz a jövendőbeli párjuk.
S bár az USA-ban a szerelmesek ilyenkor közel egymilliárd üdvözlőlapot küldenek egymásnak, a világ más tájain eltérően ünneplik a Valentin-napot. Peruban például munkaszüneti nappá nyilvánították, Japánban azonban csak a nők adnak ajándékot párjuknak, sőt, egyéb férfi ismerőseiknek is. Jellemzően csokoládé ez az ajándék. A férfiak egy külön alkalommal, egy hónappal később - a Fehér nap ünnepén - viszonozzák a kedves gesztust.
Szerelmetes virágok
Az elmúlt évtizedekben az üdvözlőlapok mellett a virág és csokoládé vált a legnépszerűbb Bálint-napi ajándékká. S ha már virág, érdemes figyelembe venni azt is, hogy az egyes virágok mit szimbolizálnak. Hosszú időre nyúlik vissza a virágokkal való kommunikáció. Összegyűjtöttem, hogy mely virágokkal tudtok üzenni a szerelem ünnepén:
- rózsa: talán a legismertebb szerelmi szimbólum a vörös rózsa.
- nefelejcs: az emlékezés és az igaz szerelem virága.
- hortenzia: a szívből jövő érzelmek, a hála és a bocsánatkérés közvetítője.
- szegfű: eltérő színű virágai különböző jelentéssel bírnak. A nők iránti szeretetet tükrözi a rózsaszín szegfű.
- százszorszép: az igaz szerelmet is jelképezi, mivel valójában minden százszorszép virág két virág harmonikus egybeolvadása.
S ha maradandó és egyedi ajándék ötletet kerestek a szerelmesek napjára, akkor szívből ajánlom az Ammil Design virágékszereket. Ezek a virágos ökogyanta ékszerek hosszú időn keresztül felidézik majd a Valentin-nap boldog emlékét!
Így is adhatsz virágot! Nem csak Valentin-napra.
Felhasznált források:
https://www.britannica.com/topic/Valentines-Day
https://www.history.com/topics/valentines-day/history-of-valentines-day-2
https://hvg.hu/tudomany/20110211_valentin_nap_tortenete
https://hu.wikipedia.org/wiki/B%C3%A1lint-nap
https://korkep.sk/cikkek/kultura/2014/02/14/balint-nap-eredet-legendak-hagyomanyok/