Virágnyelv

Tudtátok, hogy a virágokkal is lehet kommunikálni? Korábban egy-egy virágnak adott jelentést tulajdonítottak. Így volt ez már az ókorban is. Azonban a virágok jelentése koronként és országonként változhatott, ill. eltérhetett egymástól. Különösen a viktoriánus korban volt kiemelt szerepe a virágoknak, hiszen ekkor nagyon szigorú illemszabályoknak kellett megfelelniük és nem mutathatták ki nyíltan érzelmeiket még a házasok sem. Ezért virágokon keresztül közvetítették az érzéseiket, ezekkel üzentek egymásnak. De a vallásban, az irodalomban és a képzőművészeti ágakban is megjelenik a virágszimbolika. 

Ha szeretnétek megtudni, hogy az általatok választott virág milyen jelentéssel bír, akkor itt csokorba szedtem a főbb tudnivalókat. 

Ha nem akarunk nyíltan kimondani valamit (jellemzően titkolódzás vagy óvatosság, tapintat miatt), akkor általában valamilyen jelképes eszközzel fejezzük ki magunkat, vagyis virágnyelvet használunk. Ezen szavunk eredete is a virágokkal való kommunikációra vezethető vissza. 

A floriográfia, vagyis a virágok nyelve a viktoriánus időszakban, az 1800-as években, Viktória királynő uralkodása idején teljesedett ki. Ezért az egyes virágok jelentésének bemutatásakor én is erre támaszkodtam az egységesség miatt. 

Az első könyvet, mely útmutatóul szolgált a virágok jelentésének kódolására, még 1819-ben írták meg (Madame Charlotte de la Tour: Le langage des Fleurs). A társadalom felső rétegére gyakorolt kiemelkedő hatásának köszönhetően tudományos szempontból is fontos ez a "szótár". A jó társadalmi pozícióban lévő nők számára lehetővé vált, hogy kifejezzék érzéseiket anélkül, hogy ez veszélyeztette volna elfoglalt pozíciójukat, vagyis botrányt keltett volna. 

Ám a virágokkal való kommunikáció nem merült ki abban, hogy milyen virágot választottak az üzenet eljuttatására. Annak is volt külön jelentése, hogy hová helyezték a kapott virágot a hölgyek, melyik kézzel fogadták el, ill. hogy a virág milyen színű volt. 

Az első világháború kirobbanása szorította háttérbe ezt a titkos kommunikációt, s évtizedekre feledésbe is merült. Viszont napjainkában újra reneszánszát éli, különösen az Egyesült Királyságban és az USA-ban vált újra népszerűvé. Egyik kiváló példa erre Katalin hercegné és Vilmos herceg esküvője. A fényűző esküvői kellékek között Katalin egy igen szerény csokrot választott, melyet gyöngyvirágból, törökszegfűből, mirtuszból és jácintból kötöttek. Nem véletlenül. A tisztaságot, a szerelem folytonosságát és a reménnyel és szerelemmel teli házasságot jelképezik ezek a virágok, így a csokor felért egy szerelmi vallomással. 

Ugyanakkor hagyományainkban is továbbélt sok korabeli elem a virágokkal való üzengetésből. Elég arra gondolnunk, hogy bizonyos alkalmakkor milyen virágot illik adni (pl. Valentin-napra a szerelem jelképét, a vörös rózsát szokás választani), vagy kinek adunk páros ill. páratlan számú virágot egy csokorban. 

Bízom benne, hogy a tökéletes virágékszer kiválasztásakor segítséget nyújt a virágok jelentésének megismerése is!

 

Felhasznált irodalom: 

A magyar nyelv értelmező szótára

petalrepublic.com

bbc.com/culture

Jessica Roux: Floriography